Karrier vs. család

Nőknek, akiknek fontos a karrierje

Hogyan válasszunk „egészséges” naptejet?

Amíg fiatal koromban a bronz barnaságért mindenre képes voltam, napokig aszalódni a napon, kevés naptejjel, mert akkor hamarabb megfog a nap stb…. addig mára már, hálistennek teljesen máshogy gondolkodom erről. A legfontosabb a megfelelő fényvédelem elérése, nem a barnulás miatt vagyunk a napon, hanem azért, mert jól érezzük ott magunkat.

freestocks-org-141810-unsplash_1.jpg

Ezek mellett azonban, felelősségteljes anyaként manapság az már nem elég, hogy biztosítom a gyerekeimet a fényvédelem ellen, mert még az is előfordulhat, hogy rosszabbat teszek vele, ha valamilyen egészségre ártalmas fényvédőszert kenek rájuk, ami bejut a véráramukba és később akár betegségeket is okozhat. Másrészt pedig a környezettudatosság, a fenntartható jövő is egy fontos szempont, hiszen a naptej beleúszik a tavakba, tengerekbe, medencékbe majd a talajvízben köt ki

Viszont számomra nehéz kérdés, mert nem vagyok a téma szakértője, azonban szeretnék jó döntést hozni, de fogalmam sincs, hogy mitől lesz egészséges egy naptej, mire kell oda figyelni a termék kiválasztásakor. Gomba módra szaporodnak a vegán, organikus, bio kozmetikumok gyártói, én pedig a termék áradatban el vagyok veszve.

Klibán Gréta saját fejlesztésű naturkozmetikumokat gyárt, számomra hiteles, szakértő a témában, ezért vele beszélgettem.

nikola-radojcic-140836-unsplash_1.jpg

Általánosságban, laikus szemmel nézve, mitől lesz jó, „egészséges” egy naptej? Használhatjuk ezt a kifejezést?

"Bizony használhatjuk. Általánosságban itt is elmondható, hogy minél természetesebb egy naptej, annál jobb nekünk és a környezetünknek. A kémiai fényvédők egyike sem természetes, mind vegyszerek. Ezzel szemben a fizikai, más néven ásványi fényvédők természetes eredetűek, hiszen ezek alapjai természetben előforduló ásványok. Fontosnak tartom, hogy nem csak a gyerekek bőrét kell óvni, védeni a káros vegyszerektől, hanem a sajátunkat is. A bőrünk a védőrétegünk, ha károsítjuk, akkor veszít erős védelmi funkciójából, károsodik a bőr védőrétege és gyorsan egy száraz, viszkető bőrrel találjuk szemben magunkat.

Fontos azt is kiemelni, hogy a fizikai fényvédők, ha belemosódnak a vizeinkbe, semmilyen kárt nem okoznak. Viszont a kémiai fényvédők nagyon károsak a környezetre nézve is, például Hawaii-on nemrég tiltottak be két összetevőt is, melyek eszméletlen károkat okoztak a vizek élővilágában, a korallokban."

samantha-hartley-188120-unsplash_1.jpg

Valóban bejuthat a véráramba a naptej is, lehet akár a hiába történő baba várás okozója a rosszul megválasztott naptej?

"Igen, már sok-sok vizsgálat kimutatta, hogy a naptejek kémiai fényvédő komponensei bejutnak a véráramba. Sőt még az anyatejben is kimutathatóak. Legutóbb például az FDA, az amerikai gyógyszerügyi hatóság végzett ilyen vizsgálatot és erre valamiért most sokan felfigyeltek, annak ellenére, hogy kimutatták már előtte is. Sajnos ők azonban azt nem vizsgálták, hogy miután bejut a véráramba, mit okoz a testünkben. Mert lehetne akár jótékony hatása is. De ez sajnos nem így van, több fényvédő komponens ugyanis beavatkozik a hormonrendszer működésébe, így például igen, az endometriózissal is összefüggésbe hozható, ami hazánkban 200.000 nőt érint és meddőséget okoz."

Milyen betegségeket, tüneteket okozhat még a káros kémiai anyagokat tartalmazó naptej?

"A naptej azért önmagában csak hosszú távon okozhat elváltozásokat az arra hajlamosaknál. Ehhez azért több kell. Sajnos a mai szabályozással az a probléma, hogy nem veszi figyelembe a halmozódást. Ugyanis nem a kémiai fényvédők az egyetlenek, amik ösztrogénszerűen viselkednek, így beavatkozva a hormonrendszer működésébe, hanem például a parabén is. Persze, hogy

 

nem káros önmagában a tusfürdődben lévő parabén tartósítószer, hiszen határérték alatt használják a gyártók. A probléma ott kezdődik, hogy nem csak a tusfürdődben van ez a tartósítószer, hanem a fogkrémben, a testápolóban, a hajlakkban, a rúzsban és így tovább, amiket naponta használsz. Így viszont már összeadódik ez a hatás, mindig a halmozódás a probléma.

 

"A kémai fényvédők a hormonkárosítás mellett bizonyítottan allergizálhatnak, gyulladáskeltőek lehetnek és irritálhatnak. Állatkísérletek igazolták azt is, hogy a spermaelőállító képességet is csökkentik."

britta-harris-1001130-unsplash_1.jpg

Mit kell nézni a flakonon, mik a tiltó listás hozzávalók?

"Érdemes elkerülni az Oxybenzone, a Octinoxate (octylmethoxycinnamate), a Homosalate, 4-Methylbenzylidene Camphor összetevőket. Az első hárommal gyakran lehet találkozni, gyakorlatilag minden „hagyományos” azaz kémiai naptejben, utóbbi sok helyen be van már tiltva, de nálunk például nem. Az Avobenzone-t (Butyl Methoxydibenzoylmethane) mondják a kémiai fényvédő közül a legelfogadhatóbbnak, de a véráramba például az is bekerül.

Ezért érdemes elkerülnünk minden kémiai fényvédőt tartalmazó naptejet és váltanunk a biztonságos fizikai, azaz természetes alapanyagokat tartalmazó fényvédőkre."

A naptejekben található egészséges fényvédő komponenseket milyen néven lehet megtalálni a címkén?

"Így lehet megtalálni a címkén: Cink-oxide, Titanium-dioxide. Azonban ezek közül sem mindegy, hogy milyen használunk. Ezeket az ásványokat tudják mikroszemcsére és nanoszemcsésre is porítani. Előbbi nem szívódik fel, mert túl nagy ahhoz, utóbbi viszont kérdéses. Egyelőre nem született elég tanulmány ez ügyben, így nem tudjuk, hogy a nano titán-dioxid bejut-e a véráramba. A naturkozmetikumokban így engedélyezett a jelenléte, de csak meghatározott mértékben."

De akkor miért porítják nanóra az ásványokat?

"Az ok, az mi magunk vagyunk, a használók. Ugyanis a legtöbben nem szeretjük, ha a naptej látszik a bőrünkön. A mikroszemcsés fizikai fényvédővel készülő naptejek képeznek egy halvány opálos bevonatot a bőrön, amihez legtöbben nem vagyunk hozzászokva és ugye nyáron ki szeret fehérnek látszódni, mikor mindenki csokibarna szeretne lenni. Én annak a híve vagyok, hogy ami teljesen biztosan biztonságos, azt kenem magamra és a gyerekekre, így nálunk pl. kizárt a nanoszemcse. Tény azonban, hogy ezt a gyártók nem tüntetik fel az összetevők között, tehát kisebb kutatómunkával tudjuk csak meg, hogy abba a naptejbe mi is került pontosan. Egy transzparens gyártó azonban mindent feltüntet a weboldalán és minden kérdésre válaszol."

derek-owens-1665777-unsplash_1.jpg

De azért jól értem, ha fizikai naptejet választunk, nanoszemcsés összetevőkkel, még mindig jobbat teszünk magunknak és a környezetünknek, kevésbé károsítjuk a saját szervezetünket, mintha a hagyományos, kémiai napvédőket használnánk?

"Ezt egyelőre nem tudjuk. Nem tudjuk még ugyanis, hogy mit okoz egy nano titán-dioxid a vérünkben. De a környezetre biztosan nincs rossz hatással."

Milyen további összetevőkre kell még odafigyelni a naptej kiválasztásakor?

"Nagyon gyakori, hogy kőolaj-származékok, káros tartósítószerek például parabén és egyéb veszélyes vegyszerek is belekerülnek a naptejekbe. Ha viszont kicsit tudatosabbak vagyunk, akkor ezeket is könnyen el tudjuk kerülni és választhatunk helyettük értékes növényi olajokkal, zsírokkal és növényi kivonatokkal készülő naptejet. Vannak ugyanis olyan növényi olajok, melyek kiegészítik és növelik a fényvédő hatást, például ilyenek a szezámolaj, jojoba olaj, homoktövis olaj, shea vaj, kakaóvaj stb. Végül de nem utolsósorban az még jobb, ha van a naptejben sok-sok antioxidáns, pl E-vitamin vagy zöldtea, ezek is mind növelik a naptej „erejét”, bőrvédő tulajdonságait és amellett, hogy védenek, még táplálják is a bőrünket."

 

Ahogy most ezeket elmondtad nyer számomra értelmet a kifejezés, hogy a „bőrünket is tápláljuk” hiszen ha minden felszívódik a testünkbe, amit rákenünk, akkor valójában a testünket tápláljuk vele, csak nem szájon át.

Ez valóban így van?

"Pontosan így van. Például ha kimegyünk az utcára, első, amivel találkozunk, az a szmog. A szmog szabadgyököket képez a bőrünkben, azaz oxidál, a bőrünk hamarabb öregszik, elveszíti rugalmasságát, de ha tudatosan választunk magas antioxdiáns tartalmú védő krémeket, akkor nem kell a szmog károsító hatásától tartanunk. Sajnos a mai nagyvárosban elkerülhetetlen, hogy a bőrünket is tápláljuk, annyi környezeti ártalomnak vagyunk kitéve. Persze egy jurtában élve az erdő közepén és a patakban mosakodva, ezekre nem lenne szükség."

prastika-herlianti-252208-unsplash_1.jpg

Egyre többen tudatosak az étkezésükkel kapcsolatban, de még mindig úgy érzem, hogy a natúr kozmetikumok használatával kapcsolatban nem annyian. Pedig így belegondolva, pont olyan fontos a hosszú távú tudatos egészségmegőrzés szempontjából, mint a táplálkozás. Az iskolában ezt mégsem tanítják még. Ez a piac még mindig gyerekcipőben jár szerinted?

"A gyártói oldal fel van készülve, egymást érik a natúrkozmetikai vállalkozások, bár óriási különbséggel.

Mivel a szabályozás nem mondja meg, hogy mi is az a natúrkozmetikum, így sajnos bárki állíthat bármit. Ez így azonban sajnos nagyon nagy terhet ró a fogyasztóra, ugyanis ott nincs megállás, hogy ok, kiválasztom az egyik natúrnak mondott márkát, hanem bele kell ásni magukat, kérdezni, próbálgatni, megismerni a gyártót, megtudni, hogy mit miért használ, mi az összetevők között az az ismeretlen név és így tovább.

Mivel egy natúrnak mondott baba fürdetőben is lehet SLS, ami még egy felnőtt bőrének a védőrétegét is tönkreteszi, így ez a fogyasztók felelőssége, hogy alaposan megnézze, hogy mit vesz.

Úgy látjuk, hogy a fogyasztói oldal egyelőre nagyon gyerekcipőben jár, az emberek egyik része bizalmatlan, másik része egyszerűen érdektelen. Legnyitottabbak talán a friss anyukák, de még ők is „csak” a babájuknak akarnak jót és magukra már kevesebben gondolnak. Viszont szerencsére trend a bio és a natúr, a vegánság, a minimalizmus, úgyhogy lassan, de biztosan terjed az ige."

Kicsit elkanyarodtam a témától. Mit jelent a jó fényvédő hatás?

"Azt jelenti, hogy amíg a napon tartózkodunk, nem égünk le."

debby-hudson-747814-unsplash_1.jpg

Mit jelent az SPF? A naptejeken szerepel egy szám 15, 30, 50 általában valamelyik márka ráírja elé az SPF rövidítést, van, aki nem. Hogy is van ez?

"Minél nagyobb az SPF (Sun protection factor) mögötti szám, annál tovább véd. Nem annál jobban, hanem annál tovább. Mindegyik ugyanannyira véd, kb 93-98%-ban szűrik meg a káros sugarakat. Tehát ha alapból 20 perc alatt leégünk, akkor egy 20 faktoros naptej ezt az időt 20x-osára növeli. Persze fürdésnél, ha lekopik a naptej, akkor nem fog 20x tovább védeni, így fürdés után mindig újra kell kenni."

Kinek milyet érdemes választani? Én az 5-7 éves gyerekeimnek az 50-est szoktam, magunknak pedig a 30-ast, az arcomra külön 50-est. Jól teszem?

"Általánosságban elmondható, hogy egy fehér bőrű válasszon magasabb faktorszámot, 30-50 SPF-et, míg egy kreolbőrűnek elég az 5-10 faktor is."

UVA és UVB védelem már alap, ugye?

"Igen, fontos, hogy széles spektrumú legyen a védelem, azaz a naptej védjen az UVA és az UVB sugarak ellen is. Előbbi felgyorsítja a bőr öregedési folyamatait, pigmentfoltokat, ráncokat eredményez, utóbbi pedig napégést, hosszú távon rákos elváltozásokat okozhat a bőrön."

Sokszor az extra tulajdonságok valamilyen extra mellékhatással is járhatnak. A vízhatlan és a „nem fogja meg a ruhádat” tulajdonsága a naptejeknek valóban jó dolgok? Érdemes ilyet választani?

"A vízhatlanság elérhető például méhviasszal is, ami egy vékony olajos bevonatot képez a bőrön, így a naptej nehezebben kopik le. Natúr összetevők közül nem tudok mondani mást, ami némi vízállóságot okoz. A kémiai, azaz hagyományos fényvédős naptejek mind jól beszívódnak a bőrbe, nem hagynak semmilyen foltot a ruhán, míg a mikroszemcsés fizikai azaz természetes alapanyagokat tartalmazó fényvédő rákenődhet a ruhára, de ez mosásnál simán kijön, mindenféle extra súrolás nélkül."

toa-heftiba-270794-unsplash_1.jpg

Ha már sikerült kiválasztatnunk a megfelelő, a testünknek és a környezetünknek is egyaránt fenntartható naptejet, akkor még mikre kell oda figyelnünk? Milyen gyakran kell kennünk vele magunkat a megfelelő hatás elérésére?

"A napfény éltető erő és a D-vitamin is a napból kerül be leghatékonyabban a szervezetünkbe. Ezért legyen olyan testfelületünk 11 és 15 óra között is a napon, pl. a kézfejünk, ami nincs bekenve naptejjel kb. 20 percen keresztül. Ennyi idő kell a D-vitamin szintetizálódásához. Szerintem ez a 20 perc esszenciális, miközben persze fontos, hogy 11 és 15 óra között a többi időben inkább árnyékban tartózkodjunk.

Általánosságban elmondható, hogy 2 óránként érdemes bekenni magunkat és fürdés után mindenképp."

Mit javasolsz a kisbabák és a gyerekek napoztatásával kapcsolatban?

"Az lenne ideális, ha a gyerekeket 1 éves korig nem tennénk ki közvetlen napfénynek. De mivel ez egy irreális elvárás, ezért én azt szoktam mondani, hogy 6 hónapos korig semmiképpen ne tegyük ki közvetlen napfénynek, utána is legjobb, ha mechanikai védelmet, azaz ruhát, sapkát alkalmazunk minimum 1 éves korig. Az én gyermekeim 6 és 4 évesek és még mindkettő UV szűrős felsőben, sapkában fürdik. A naptejet pedig a kimaradó területekre, arcra, fülre, lábakra érdemes kenni."

Hány éves korig szükséges külön gyerek naptejet választani?

"Én azt szoktam javasolni, hogy ha találunk a gyereknek egy olyan naptejet, ami megfelelő minden szempontból, akkor azt nyugodtan magunkra is kenhetjük, nem kell külön naptej mindenkinek. Nálunk az egész család ugyanazt használja, nagyjából hasonló a bőrünk, nem extrém fehér vagy barna egyikünk sem, úgyhogy egy 25 faktoros naptej mindenkinek jó megfelelő használat, azaz gyakori újrakenés mellett. Ha van a családban extrém fehér bőrű, arra persze érdemes jobban odafigyelni és magasabb faktorszámot választani. De ha apuka pl. kreol bőrű, akkor neki elég egy 5-10 faktoros napolaj is, de kizárólag rövid napon tartózkodáshoz és csak akkor, ha már naphoz szokott a bőre."

vidar-nordli-mathisen-731235-unsplash_1.jpg

A naptejeken általában szerepel, hogy száraz, hűvös helyen 25C tárolni…. Számomra ez már alapból abszurdum… Meg tud romlani a naptej, ha velünk van kinn a 30+ vagy akár 40 fokban egész nap? Ha igen, akkor mi lenne a megfelelő eljárás? Még otthon bekenni magunkat, utána pedig az italoknak fenntartott hűtőládában tárolni a naptejet is?

"Igen, ha ez lehetséges, akkor hűtve érdemes tárolni. A természetes anyagoknak egy közvetlen napfény nagyon sokat tud ártani, egyszerűen eloxidálódik idő előtt, elmegy az illata stb. A „hagyományos” naptejekkel nincs ilyen gond."

Ha elég tudatosak akarunk lenni, akkor a nyaralás és hétvégi napozás mellett nem szabad megfeledkeznünk az átlagos, hétköznapi, városban szaladgálós, játszótérre járós fényvédelemről sem. Ezzel kapcsolatban te mit javasolsz?

"Hacsak nem extrém fehér valaki, akkor arcra egy 5 faktoros, sejtszintű fényvédelemmel ellátott arckrémet ajánlok. Ez kiválóan véd a napon való rövid tartózkodáskor vagy például ha kiszaladunk ebédelni az irodából, elintézünk valamit a városban. Hétköznapokon, hacsak nem kertész valaki, nem szükséges a 30 faktoros fényvédő. Örüljünk inkább, hogy délben 10 perc alatt szerzünk egy kis D-vitamint és egy kis színt, ne vonjuk meg ezt magunktól."

Ha kíváncsiak vagytok, hogy egy ilyen környezet- és egészségtudatos 2 gyermekes anyuka, mint Gréta milyen natúrkozmetikumokat gyárt és ő maga milyen naptejet használ és javasol, akkor kattints ide.

Hálásan köszönöm a felvilágosítást, én már tudom, hogy mi alapján lehet „egészséges” naptejet és hétköznapi fényvédőt választani és én már azt is tudom, hogy én mit fogok választani.

Hiszen az egészséges életmód része, nem csak a testi és lelki felfrissülés és az egészséges étrend, hanem az egészséges natúrkozmetikumok használata is, hiszen azok épp úgy bejutnak a szervezetünkbe, mint amit megeszünk. Megmondom őszintén erre engem ez a beszélgetés ébresztett rá. Régebben azt gondoltam, hogy a natúrkozmetikumok a nagyon érzékeny bőrű embereknek valók, akik a „hagyományos” kozmetikumokra allergiásak. Arra is most döbbentem rá, hogy a mi feladatunk anyaként az, hogy erre már most kis korban megtanítsuk a gyerekeinket, hogy később nekik ez már ne legyen kérdés, hanem egyértelmű legyen a választás.

Facebook oldaldoboz

HTML doboz

süti beállítások módosítása